Skandináv Lottó Feladása — Skandináv Lottó Feladas
Több mező kitöltése esetén balról jobbra, majd fentről lefelé sorrendben kell feltölteni a mezőket. Lehetőségünk van 5 héten át a megadott számokkal játszani, ebben az esetben az "5 HETES" mezőbe kell X-et tenni. A skandináv lottó szelvényeken a skandináv lottó nyerőszámok megadásán túl lehetőségünk nyílik egy másik játék: a joker megjátszására is. A lottószelvény feladása A lottószelvények hagyományos feladása a lottózókban történhet, de ezen kívül játszhatunk okostelefonon, interneten, SMS-ben és ATM automatán keresztül is. A játék ára 300 Ft. Ezt az összeget kell szorozni a kitöltött mezők számával, ha pedig bejelöltük az 5 hetes lehetőséget, akkor még 5-tel is. A joker játékért szintén külön fizetnünk kell. A sorsolás A skandináv lottó nyerőszámok sorsolása minden héten, szerdánként történik a Duna Tv-n, élő adásban. Mindenki, aki az adott játékhéten legalább hét mezővel játszik skandináv lottót, pályázhat számhúzónak. Közülük sorsolnak három számhúzó-jelöltet, akik közül a sorsolás helyszínén sorsolással választják ki a kézi sorsolás végrehajtóját.
Sms-ben
- Reszkessetek betorok 10 2016
- The walking dead 2 évad 1 rész
- Aldi akciós újság 2010 relatif
- Kerekes Vica – Wikipédia
- Skandináv lottó feladása sms-ben
- Skandináv lottó feladás ideje
- Skandináv lottó feladás telefonról
- Fiat 500x teszt reviews
- Diane lane filmek
- Vajna Tímea: nem tűnt el Andy Vajna végrendelete | Alfahír
Skandináv lottó feladas
A feldolgozást követően átutalással teljesítik ezek kifizetését. 5 millió forint nyeremény felett telefonon lehet jelentkezni: 40 millió forint alatt a +36 30 511 6444, felette pedig a +36 20 933 0630-as számon.
A sorsoláson minden számot más húzhat ki. A számhúzó játékos 200 000 forintot kap, a tartalék játékosok 30-30 ezer forintot vihetnek haza. A nyeremény A nyeremény esélye 1:27. Az egyes találatok nyerési esélyei az alábbiak Találat Nyerési esély 7 1: 3 362 260 6 1: 17 154 5 1: 424 4 1: 29 A nyereményalapot az alábbi módon osztják fel a nyertesek között: A nyereményről információkat telefonon a +361 224 2600-os számon lehet megtudni. A nyeremények felvételére az skandináv lottó nyerőszámok sorsolását követően 90 nap áll rendelkezésre. 200 000 forint összeghatárig külön eljárás nélkül is módunk van felvenni a nyereményt. Az értékesítőhelyen feladott szelvények esetében szintén értékesítőhelyen (bármelyiken) van mód a nyeremény átvételére. Amennyiben elektronikus módon játszottunk, automatikusan jóváírják a nyereményösszeget az egyenlegünkben, illetve bankszámlaszámunk sms-ben történt regisztrációját követően visszautalják részünkre. A 200 000 forint feletti nyeremények esetében nyereményigénylési nyomtatványt kell benyújtanunk bármely lottózóban.
Online
A legfontosabb tudnivalók a skandináv lottóról A skandináv lottó lényege, hogy 35 szám közül eltaláljuk azt a 7 szerencséset, amelyet a Szerencsejáték Zrt. szerdánként kisorsol. A játékban már négy találattal is nyerhetünk szerényebb összegeket. A nyeremények nagysága több tényezőtől függ: mennyien játszottak az adott játékhéten, és ezek közül nyereményosztályonként hányan találták el a számokat, illetve az előző játékhétről milyen összegű halmozódó nyeremény maradt. Ha egy éven belül nincs telitaláltatos szelvény, akkor az utolsó héten az aktuális főnyereményt felosztják a többi nyertes között. A szelvényeket csütörtök 5:00 és szerda 18:00 között küldhetjük játékba, melyben csak a 18. életévüket betöltöttek vehetnek részt. A lottószelvény kitöltése Egy lottószelvényen tíz játékmező található, egy mező kitöltésével indulhatunk a játékban. Ha minden mezőt kitöltünk, tízszeres esélyünk van a nyerésre. A mező kitöltése azt jelenti, hogy a 35 szám közül X-el megjelöljük az általunk esélyesnek vélt 7 számot.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 25-én megtartott 51. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: Az első számsorsolásnál 5 (öt) 12 (tizenkettő) 13 (tizenhárom) 18 (tizennyolc) 21 (huszonegy) 26 (huszonhat) 32 (harminckettő) A második számsorsolásnál 2 (kettő) 10 (tíz) 22 (huszonkettő) 27 (huszonhét) 29 (huszonkilenc) 33 (harminchárom) Egy darab héttalálatos szelvény volt, ami után 118 145 480 forintot fizetnek.